Káposztán csücsülő csülök

A hagyományos ízek, és a savanyúkáposztás ételek kedvelőinek ajánlom ezt az ételt. Előre elkészíthető, így ha vendégvárónak készítem, akkor a megsült csülköt, és a megfőtt káposztát beteszem a hűtőbe, majd a
tálalás  előtt állítom össze és a sütőben át sütöm. Mire megterítek, már mehet is az asztalra !

Hozzávalók:
bacon szalonna
2-3  nagy fej hagyma
2 kg savanyú káposzta
6 kicsi szem krumpli
2 csülök
fűszerek: fokhagyma, só, babérlevél, pirospaprika

Elkészítés:
A kuktában felteszem főni kb. másfél óráig a csülköket sóval, babérral, fokhagymával. Amikor megpuhul a csülök ( villával beleszúrok a bőrébe, és az puha, könnyen kijön belőle), tepsibe teszem, egy kis olajat öntök alá, éles késsel kockákat karcolok a bőrére, sok fokhagymát dobok mellé, dugok néhányat a bőre alá is, és pirosra sütöm a legnagyobb fokozaton.

Ezalatt megpirítom a bacont, rádobom a kockákra vágott hagymát., majd a kis kockákra vágott krumplit is, és egy kicsit együtt sütöm őket. Végül megszórom egy kevés pirospaprikával, és beleöntöm a savanyú káposztát is, majd összerotyogtatom. Nem kell sokáig főzni, mert még a sütőbe is be fog menni később a csülökkel.

Összeállítás:
A tepsiből kiöntöm az összes zsiradékot, és beleteszem a káposztát, majd a tetejére csücsültetem a csülköt.

Nem keverem össze, mert ha valaki nem szereti a káposztát, akkor is tud enni a csülökből, és fordítva. Remélem, nektek is ízleni fog!

Vali brokkoli tortája

 Vali barátném szokta ezt a tortát elkészíteni, és mindig hatalmas sikere van! Olyan mennyei ízek tömörülnek össze egy tortában, hogy azt leírni sem lehet, ez még azoknak is ízlik, akik a brokkoliért nincsenek is oda.


Hozzávalók:
bacon szalonna
bármilyen szelet sült hús, csíkokra, darabokra vágva
brokkoli
gomba
liszt
só, esetleg ételízesítő
reszelt sajt
tejföl

Az adagok tetszőlegesek, kinek mi van otthon. Én ehhez a nagy tortához kb.1 kg fagyasztott brokkolit, 2 doboz szeletelt csiperkét, és kb. 10 szelet húst használtam.

Elkészítés:
A baconszalonnát megpirítom, rádobom a gombát, és sütöm egy kicsit. Megszóróm liszttel, öntök hozzá egy kis vizet, fűszerezem, és olyan állagúra főzöm, mint egy mártás.
A brokkolit sós vízben majdnem teljesen puhára főzöm (vigyázni kell, hogy a szára megpuhuljon, de a virága még ne essen szét).

Egy gyümölcstorta sütő  formába el kezdem rétegezni :
hús
brokkoli
gombás szósz
néhány kanál tejföl
reszelt sajt
és újra mindez, amíg el nem fogynak a hozzávalók.

A forró sütőben addig kell sütni, amíg a sajt el nem olvad a rétegek között, ez kb. 15-20 perc (vagy még annyi sem - kinek, hogy süt a sütője).

Ballagási ebéd

Na, már teljes sütés-főzés lázban égek napok óta. Szépen elterveztem, hogy mit fogok elkészíteni, mire rájöttem, hogy a hőség miatt nem tehetek olyan ételeket az asztalra, melyek hamar olvadnak, vagy romlanak  (pl. aszpikos zöldségkocsonya, máj, krémes sütik, stb). Az is most jutott az eszembe, hogy mire délben megjövünk a ballagásról, már mindenki olyan éhes lesz, hogy azonnal akar enni, tehát muszáj lesz előételt tálalnom. Így amíg azt elfogyasztják a vendégek, addig én is át tudom melegíteni , vagy ki tudom sütni azokat, amiket szükséges. Igazából majdnem mindent a ballagás előtti napon kell megcsinálni, hiszen a ballagás napján már délelőtt nem leszünk itthon, hogy főzzünk.

Addig elmondom, hogy mire jutottam.
A ballagás előtt 5 nappal: 
- teljes hűtőszekrény "kievés", takarítás, hogy legyen hely bőven. Minden, ami régebbi, az kidobandó (vagy kutyakaja :-), vagy felhasználandó.
- pót hűtőszekrény beszerzése (kölcsönkérése) az italok részére
- bevásárlás
- torták és pogácsák  megrendelése (ezek elkészítésére biztos nem lesz időm)
- főzési terv elkészítése .
Ezt úgy szoktam csinálni, hogy fogok egy nagy spirálfüzetet, és az egyik lapjára elkezdem írni kategorizálva azokat az ételeket, amik szóba jöhetnek. Kategóriáim: hideg előétel, meleg előétel, főétel - ezen belül : egytálételek, húsok, köretek - , savanyúságok, saláták, desszert.
A másik oldalra táblázatot készítek 4 napra lebontva, és beírom, hogy melyik nap mit kell tennem, hogy időben elkészüljek, és mit lehet előre megfőzni, ami nem romlik meg, sőt fagyasztani , vagy hűteni kell fogyasztás előtt. Az utolsó nap reggelét órára lebontva (ez szokott lenni a legőrültebb időszak).
A harmadik lapra elkezdem ételenként felsorolni, hogy mit kell bevásárolnom, ami nincs itthon.
Az összes többi lapot telefirkálom, és telepakolom az interneten talált és kinyomtatott kajaötletekkel (szeretek képeket nézegetni - vizuális vagyok a főzésben is:-)
Tehát lett egy étlapom, egy 4 napos tervem, és egy bevásárlólistám.
Persze ez mind változtatható, az én lapjaim a végére teljesen össze vannak firkálva. Ami elkészül, az pipa.

Az én étlapom:
 
Hideg előétel:
- hidegtál - minden szép vékonyra szeletelve: 
töltött dagadó, 
aszalt szilvás pulykamellsonka(ezt készen vettem, de nagyon guszta és finom)
körözöttel töltött paprika (sárga, zöld és piros), vékony virágkarikákra szelve
töltelékes rúd
gyors sajttekercs
mozzarellás koktélparadicsom tál
majonézes töltött tojás : recept itt >>>

Amíg a vendégek a hideg előételt eszik, addig gyorsan átsütöm és tálalom csülköt. A hidegtálakat hagyom az asztalon, hátha valaki később szeretne még csipegetni belőle.

Meleg előétel:
 - káposztán csücsülő csülök  ( recept : itt >>>)

Amíg a csülköt megkóstolják , addig kipakolom a grillsütőhöz a melegíteni való ételeket, és ott fogom átmelegíteni a vendégek között  a dolgokat, így nem kell elvonulnom a konyhába. Szép időt rendeltem, úgyhogy a teraszon kényelmesen tudunk enni. 

Főétel - ezen belül : 
egytálételek:
Vali brokkolis  hústortája ( recept: itt>>>)


Húsok:
rántott hús,
sült csirkecombok,
fasírtgolyók,
dinós pipiropogós
(és az előételből csülök)


Köretek:
jázmin rizs
fűszeres krumpli
párolt zöldborsó


Savanyúságok:
csemi ubi
csalamádé
káposztával töltött paprika
almapaprika


Saláták:
franciasaláta
krumplisaláta
paradicsom-paprika-hagyma saláta
Géza salátája : recept itt >>>

Desszert.
- golyók :
kókuszkrémes golyó : Wendi receptje : recept itt >>>
zserbógolyó : Pfanni receptje :  recept itt >>>
ördögpirula : AzEszter receptje:  recept itt >>>
angyalpirula  : ez is AzEszter receptje:  recept itt >>>
- hópötty
- torták (Trüffel, eper, és kókusz)
- pogácsa
- rágcsa (ropik, krékerek, mogyoró, stb.)
 -citromos álom ( ez nálunk elmaradhatatlan, mert különben kikapok a férjemtől :-), ez a kedvence ) recept >>>
Eredetileg akartam krémes sütiket készíteni, de a meleg miatt ezeket nem lehet az asztalon tartani. Viszont van egy olyan műanyag sütistálam, aminek az aljába jégakkut lehet tenni, és azon tudom hűtve tálalni a golyócskákat.) Ugyan így nem lesz olyan elegáns a tálalás, mintha szép tálcán, vagy üvegtálon tálalnék, de inkább a biztonságot választom, mint a szalmonellát, vagy egyéb csúnya dolgot.

Az én 4 napos tervem:

A ballagás előtt 3 nappal:
- még mindig vásárlás
- hópötty megsütése (vagy egyéb kekszfélék, amiket fémdobozban lehet tárolni)
- segítő erők bevonása (mama megcsinálja majd a rántott húst, és a töltött dagadót, a barátnőm jön golyózni)
- ellenőrizni a terítő, szalvéta, evőeszközkészletet, kikészíteni
- megfelelő méretű asztalok, és mennyiségű székek, padok beszerzése

A ballagás előtt 2 nappal: 
- golyók begyúrása (kókusz, zserbó, ördögpirula, angyalpirula)
- franciasaláta
- paradicsom-hagyma-paprika saláta (ecetes lében)
- krumplisaláta (ez is ecetes lében)

 -citromos álom  összeállítása
- sütnivaló husik bepácolása

A ballagás előtt 1 nappal: 
- golyók bevonása, díszítése - megcsináltam a káposztát  (ezen csücsül majd a csülök)
- kuktában majdnem készre főztem a csülköket
- töltött tojások
- majonézes tojássaláta : recept itt >>>
- körözöttel töltött paprikák
- töltelékes rúd
- mozzarellák bepácolása (holnap csak melléjük dobálom a koktélparadicsomokat)
- gyors sajttekercs
- fokhagymás párolt zöldborsó
- Géza salátája- étkező hely  berendezése - asztalok, székek

A ballagás napja:
reggel:: 
- elmenni a tortákért, virágért ( valaki, mondjuk a férjem)
- hidegtálat összeállítani (minden kész hozzá, csak szépen el kell rendezgetni, díszíteni)
- sütőbe megy a csülök
- rizst főzni
- csirkecombok sülni kezdenek
délben::
- grillen melegíteni a rántott húst, és amit még kell
- megsütni a krumplit
- kisütni az apró fasírtgolyókat és a dinós pipiropogósokat a legkisebbeknek.


Lehet, hogy nagyon banális, hogy én ilyen részletes tervet csinálok, de nekem muszáj. Azért szükséges tervet készítenem, mert én minden nap dolgozom, és ha nem lenne terv, akkor fogalmam sem lenne, hogy mit kell tennem, és mi az ami már kész.

Holnap folytatom, és ha lesz pár percem , fotózok is:-) (Mindig ezt felejtem el  a végső  hajrában). 
Ha valaminek kell a receptje, írjatok nyugodtan, szívesen megírom!


Folytatás: 
Túl vagyunk a ballagáson, és hoztam fel néhány fotót is:-) Nagyon ízlett mindenkinek a kaja, és örültem, hogy sikerült minden különösebb fáradtság nélkül tálalni mindent. A családból a hagyományos ízek kedvelői maradtak rántott hús-rizs-savanyúság kombinációnál, de a vendégek többsége örült a hidegtálaknak, salátáknak, és az új ízeknek.

És most jöjjön néhány fotó:
Vali brokkoli tortája
 Káposztán csücsülő csülök
Hidegtál : töltött dagadó, körözöttel töltött paprika, töltelékes rúd
 Olíva olajban sült csirkecombok

 Golyók: kókuszkrémes golyók , zserbógolyók, ördögpirula, angyalpirula

 Hópötty

Remélem, tetszett a beszámolóm, és tudtam néhány ötletet adni a ballagásra készülődőknek :) 
Related Posts with Thumbnails