Trifle

Kedvenc nasijaim közé tartozik ez az ősrégi angol eredetű desszert, állítólag az 1600-as évekből származik. Lényege, hogy mindent egymásra rétegezünk, és így egy eléggé vidám kis édességet kapunk.
A trifle alapszabálya a következő: legalulra kerül a piskóta (lehet keksz, maradék süti, piskótatekercs, stb. ), erre megy a gyümölcs és a zselé kockák, erre kerül a vanília krém, majd rá a tejszínhab, és a tetejére a díszítés.


Az én triflem aljára kockára vágott piskóta került.
A gyümölcsréteg : 2 doboz fagyasztott piros bogyó + eper ,  a kiolvadt levével nagy lángon egy csöpp barna cukorral sziruppá főzve + narancs és kivi karikákra szelve.
Vanília krém: 3 tojás sárgája, 1 ek. barna cukorral, fél liter tejszínnel és 1 ek. kukoricakeményítővel lassú tűzön sűrűre főzve.
Tejszínhab : Hulala, mint mindig, mivel ugye ez sosem esik össze.
Díszítés: a szirupos bogyósokból félretett kevéske , és zselékockák . A zselékockákhoz simán piros tortazselét főztem meg, dermedni hagytam, kockáztam. Igazából a zselékockákat a gyümölcsréteghez kellett volna rétegezni, de hát elfelejtettem, úgyhogy a tetejére került ...


A trifle szeret tálalás előtt néhány órát a hűtőben pihenni . Határozottan jót tesz neki :D



Szeretet és nagy ölelés 

 Dia

Cseresznyevirágos trüffel

Nem szépítem, egyszerűen meg akartam kóstolni a cseresznyevirágot. Számos receptet végignéztem, sok oldalt átböngésztem a gyógyhatását kutatva, és végül természetesen egy desszertnél maradtam. 
Az elkészítése nem túl bonyolult, bár a tápérték megőrzése miatt egy lassabb feldolgozást választottam. 


Mivel imádom a trüffelfélék lágy és krémes állagát, ezért mi mást is választhattam volna ? :D


Hozzávalók :
1 bögre cseresznyevirág
2 dl főzőtejszín
1 tábla jó minőségű csoki (vagyis minél magasabb a kakaótartalma, annál jobb)
kakaópor a hempergetéshez
esetleg természetes édesítőszer, ha valaki inkább az édes ízeket kedveli



A virágokat csak leráztam, és alaposan átvizsgáltam, válogattam, de nem mostam meg. Tudom, ez szörnyen hangozhat, de nem akartam elveszíteni az értékes virágport. 
A tejszínbe pakolva lassú tűzön melegítettem és főztem kb. 5  percig, de nem forraltam.   
A  virágos tejszínt egy egész éjjelen keresztül pihenni hagytam, hogy harmóniába kerüljenek az ízek.


Másnap a virágokat leszűrtem, és a tejszínhez hozzáadva a lereszelt csokit, óvatos melegítéssel sűrűre főztem. Kb. ilyesmi állagúnak kell kinéznie. 

Néhány óra hűtés után vizes kézzel golyócskákat formáztam, kakaóporba hempergettem, és próbáltam pihentetni, de nem sok sikerrel, mert aki csak benézett hozzám, ellenállhatatlan vágyat érzett a kóstolgatásra :)


Mondjuk golyóformázásban nem vagyok a legjobb, eléggé béna kis golyók lettek, de a lényeg az úgyis belül található, a csúnya külsőnek nem szabad bedőlni.
A cseresznyevirág íze nagyon enyhén érezhető a trüffelben, nem tolakodó, éppen csak egy leheletnyi pikantériát ad hozzá a finom csokoládéhoz, de azért igenis ott van .


gyógyhatásokról inkább külföldi oldalakon találtam valamit, azt is igen lazán, úgyhogy mindenki a saját felelősségére fogadja, és használja ezeket az információkat, betartva a virágok étkezési szabályait és a fokozatosság elvét.
A cseresznyevirág flavonoidokban gazdag , antioxidáns, nyugtató hatású, teája vizelethajtó, szívműködést serkentő hatású anyagokat tartalmaz.
Mivel a virággal együtt bekerült a trüffelbe a virágpor is, érdemes tudni róla, hogy a virágpor az egyik legtökéletesebb táplálék, csodálatos gyógyhatása van az egész szervezetre. Bővebben itt lehet róla olvasni : http://viragpor.mehpempo.com
Lelki síkon a cseresznyevirág női energiákat nyújt a tavasz szeretetéhez, segíti a gyógyító energiák adását, javítja és vonzza a szeretet révén a női energiákat.
Csakrák : a cseresznyevirág a szívcsakrán rezonál


Az ötletadó recept itt található >>>

Szeretet és nagy ölelés 

 Dia
Related Posts with Thumbnails